Hat évig csak gondolat volt

Huszonöt éves voltam, amikor először kimondtam magamban, hogy magamnak kellene dolgoznom. Aztán hat évig nem történt semmi. Dolgoztam, tanultam, előreléptem, amennyire lehetett, és a gondolat ott maradt, ahol volt. Ez a sorozat arról szól, hogyan lett ebből hat év után egy vállalkozás és hogyan lesz belőle egy működő cég. Nem utólag megszépítve, hanem úgy, ahogy közben van.

Huszonöt éves korom óta

Nem azért gondoltam rá, mert utáltam a munkámat. Azért, mert tudtam, hogy a szorgalmam és a munkamorálom többet ér, mint amennyit egy pozíció megenged. Alkalmazottként az előrelépés mindig valaki más döntése volt és mindig korlátos. Ez 6 évig ért bennem, de nem tettem vele semmit, csak mikor már elég lett.

Nem egy pillanat volt, hanem egy ajtó

Harmincegy éves voltam. Napi tíz-tizenkét órát dolgoztam, túlórából túlórába, és közben megszületett a gyerkőcöm. Hazaértem, ott ültem az asztalnál, és nem voltam ott. A fejemben még a munka járt, meg az, hogy így nem lehet folytatni.

Sokan azt várják, hogy legyen egy jelenet, amikor eldől. Nálam nem volt ilyen. Két dolog ért össze. Az egyik a nyomás, amit a munkahelyemen éreztem a túlórákban és az otthon, ahol testben jelen voltam, viszont fejben nem. A másik egy ajtó: az AI olyan lehetőségeket nyitott meg, amik két évvel korábban még nem léteztek és éreztem, hogy ha most nem lépek, később már késő.

Felmondani viszont nem tudtam. Nem volt ügyfelem, nem volt konkrét elképzelésem, csak a belső késztetés. Úgyhogy nem felmondtam, hanem elindítottam az utat. 2025 novemberében elkezdtem weboldalakat építeni esténként és tanulni kódolni, decemberben meglett a vállalkozás. Azt gondoltam, ezzel fogok foglalkozni.

A feleségemnek jeleztem

Neki mondtam el először. Nem úgy, hogy „vállalkozást indítok", hanem úgy, hogy fel fogok mondani, mert nem bírom így, hogy sosem vagyok otthon a gyerekkel. Ő a biztos munkahely híve volt és nem támogatta teljesen. Igaza volt abban, hogy rajtam sem látta, hogy száz százalékig biztos vagyok a dolgomban. Nem is voltam. Nem volt még kész a kép, hogy mit is fogok csinálni pontosan.

A család többi része se repdesett az örömtől. Nem hangosan, óvatosan próbáltak lebeszélni. Senkinek nem volt vállalkozási tapasztalata, mindenki a fix munkahelyet ismerte és mindenki ugyanazt mondta: csináld munka mellett, aztán majd kialakul. Volt egy elhatározott véleményem, ezért nem volt opció, amit mondtak. De egy dolgot jól tudtam és ezt később a saját bőrömön érezhettem, hogy munka mellett harminc százalékban nem lehet azt csinálni, amit napközben százhúsz százalékkal kell csinálni.

Nem volt senki, aki hitt volna ebben a víziómban. Ez nem panasz. Ez a kiindulópont és így kellett elindulni.

Amit a cégektől hoztam

Ami megvolt, az a tapasztalat. Minőségellenőrként kezdtem, végigjártam a fokokat, láttam a munkafolyamatokat, a logisztikát, a műhelyszagot. A tervezésben, ahol utoljára dolgoztam, mi magunk próbáltuk lefedni automatizációval, amit lehetett: makrók, külső szkriptek, hogy ne emberi kéz csinálja azt, amit nem kell. Vagyis a rendszerépítést nem egy tanfolyamon láttam először. A munkahelyemen csináltuk, csak nem így hívtuk.

Ez az, amit egy irodából indulva sosem tudtam volna. És ez az, ami később eldöntötte, mivel fogok foglalkozni. De ez már a következő rész: hogyan derült ki hetek alatt, hogy a weboldal zsákutca, és mi az, ami helyette maradt.

Amit ebből a részből vinnék

Nem az ötlet a kezdés. Az ötletelés hat évig ott volt bennem és nem történt semmi. A kezdés az volt, amikor kimondtam, hogy így nem folytatom és a felmondás helyett elindítottam valamit, amiről még azt sem tudtam pontosan, mi lesz. Ha most ott ülsz este az asztalnál és ez ismerős, akkor nem az hiányzik, hogy biztos legyél benne. Az hiányzik, hogy elkezdd. A biztonság majd útközben jön, vagy nem jön, de akkor legalább tudni fogod.